Sport

[George Bailey]

Gratulálok Maxnak a világbajnoki címhez. Soha nem értettem, miért nem lehet megdicsérni egy győztest az életben. A mai fiatalokon persze nem lepődőm meg, csak mostanában kezdték kapni az első pofonokat az élettől, amely nem úgy alakult, mint azt gyerekkorukban vizionálták (és amiben ők teljesen ártatlanok: dehogy volt mondva iskolás korukban, hogy "nyomjad, mint az őrült, különben egész életedben csak küzdeni fogsz minimálbérért". Épp nemrég olvastam valahol, hogy annyira felszínesekké váltunk, hogy "Mondd, mivel foglalkozol, hogy megmondjam, mennyire tisztellek". Szerintem ez nagyjából mindig igy volt, bár a "tisztellek" szót talán lecserélném "komolyan vegyelek"-re), és a frusztrációt/gyűlöletet ki kell adniuk magukból, és mi jobb célpont, mint egy sikeres valaki. 
A Csacsikákat annyira sem veszem emberszámba, mint a valós Magda Göbbelset. Ő legalább az alvilág felső köreiben mozgott, míg az ilyenek legfeljebb arra jók, hogy mocskos mellékhelyiségekben  térdelve keressék kenyerüket. De hogy öreg tatákat is azt látni, hogy mindenféle sértő jelzőkkel illesszenek meg egy sportolót (még megérteném, ha egy politikust, hisz "nyilván" ők a hibások mindenért az életben, az embernek semmi hibája, hogy az élete egy marék szar. Ez lett az eredménye a poroszos fegyelemnek, aminek szellemében nevelték évtizedekkel ezelőtt a gyerekeket: egy rakás nyuszi fiú, aki egész életében el nem mozdult az anyja szoknyája mellől, és öreg korára döbbent rá, hogy nincs kire támaszkodjon, és persze az ebből fakadó haragot le kell vezetni valakin). Nemigen tudom megérteni. 
Szereted, nem szereted, leszarod, örülsz a pechjének, de amennyi gyűlöletről tettek tanúságot idén a közösségi médiában a magyar Hamilton ellendrukkerek, erre nem tudok magyarázatot találni. Én mindig csak magyar voltam, soha büszke magyar, és kezdem egyre jobban megérteni ennek okát.

Hogy melyikük érdemelte volna meg jobban a címet? Szerintem mindketten kihozták a maximumot, a többi pedig szimpátia kérdése. Voltak piszkos húzások, szabálytalan megmozdulások, ütközések - pont mint amit láthattunk annyi évtizeden át, csakhogy az idő mindig megszépiti a múltat, és emiatt kétszeresen mocskosnak tűnik a jelen.
Eddig minden - ha nehezen megemészthető, de - oké lenne, ám ami ma történt a futam utolsó másfél körében, arra az elhatározásra juttatott, hogy ez volt az utolsó F1-es verseny, amit valaha megnéztem. Csak 2004 óta követem a sportot, de nagyjából az összes szezonról olvastam az elmúlt 70 évre visszamenőleg, de SOHA nem hallottam olyasmiről, hogy a versenyirányitás ennyire aljasul beleszóljon a bajnoki küzdelembe. Ha leállítottak volna a futamot, mint tették azt júniusban Bakuban, most mindenki az F1-et ünnepelné, még a vesztes fél drukkerei is.
Már csak egyvalaminek drukkolok még, ami az F1-et illeti: hogy (még 2 éves szerződés ide vagy oda, de) Hamilton bejelentse (feltehetőleg még a héten), hogy visszavonul. Hagyja meg az árja népnek ezt a sportot. Van egyéb is az életben.
Életemben nem szégyelltem még ennyire, hogy fehér vagyok: amikor az 1936-os berlini olimpián a 4 aranyat bezsebelt Jessie Owensnek hazatérve annyit sem mondott a hazája, hogy félkalap (miközben a fehér aranyérmeseket még az elnöki is kitüntette) vagy mikor 1940-ben Hattie McDaniel az első színes bőrűként Oscar-díjat nyert, ám a díjátadói ünnepségen részt sem vehetett, csak épp  a kulisszák mögül léphetett be, hogy átvegye a díjat, oszt "irány haza, büdös néger!", akkoriban ez volt a "normális". Azt hittem, azóta változott pár dolog. Sajnos tévedtem.