Filmkritikák

[George Bailey]

A másik Göring (nem film, hanem dokumentum, de megfelelőbb topik híján itt is megállja a helyét...)



Hermann Göring nevét mindenki ismeri. A Harmadik Birodalom második emberéhez olyan "projektek" fűződnek, mint az ország háborús felfegyverzése, a Gestapo megalakítása, vagy az első koncentrációs táborok felállítása. A háború után, a nürnbergi perben halálra ítélték, de a végrehajtást megelőzve öngyilkos lett. Az viszont kevésbé ismert, hogy volt egy Albert nevű öccse, aki minden lehetséges tekintetben különbözött tőle.
Albert Göring több tucat zsidó és más nemzetiségű fogoly megmentője, a bátyja által épített diktatúra csendes aláásója volt, de a filmet is kapó Oskar Schindlerrel szemben az ő története sokáig szinte teljesen ismeretlen volt. Pedig ő is egy csehországi gyár, a Skoda vezetőjeként tevékenykedett a háború és a mentőakciói idején.
A két testvér közti különbség már gyerekkorban megmutatkozott. Hermann iskoláról iskolára vándorló, problémás lázadó volt, aki végül egy katonai iskolában találta meg a helyét. Albert csendes és visszahúzódó volt, a politika és a háború helyett inkább a könyveivel foglalkozott. "Mindig is az antitézisem volt" – mondta maga Hermann Göring ia testvéréről a nürnbergi per idején. 
A háborús hős Hermann az első világháború után egyre aktívabbá vált politikailag, amivel a két testvér közötti kapcsolat is megromlott. Az 1923-as sörpuccs bukása után Hermann menekülni kényszerült. Legközelebb 1938-ban találkoztak, amikor Németország annektálta Ausztriát, Albert pedig lázasan dolgozott a zsidók kimenekítésén bátyja antiszemita pártja elől.
Albert történetében magyar szálat is találni. Kovács László, a numerus clausus Rómában letelepedett magyar orvos 1939-ben találkozott vele, amikor a feleségét ápolta. Kovács először megijedt a helyzettől, de a beszélgetésük alatt hamar kiderült, hogy nincs mitől tartania, miután Albert kifejtette neki a politikai nézeteit: "Köpök (szarok?) Hitlerre, köpök a bátyámra, köpök az egész náci rezsimre".
Albert ugyanakkor ki is használta a családi kapcsolatot, mert a testvéri kötelék a politikai különbségek ellenére nem halt el teljesen. Rendszeresen megjelent bátyja berlini irodájában, hogy zsidók vagy politikai elítéltek érdekében engedményeket harcoljon ki. Emellett Albert a saját életét is náci bátyjának köszönhette, és a Gestapo folyamatos zaklatása ellenére sosem esett komolyabb baja. 1944-ben halálra ítélték, és Hermannak egészen Heinrich Himmler SS- és Gestapo-vezérig kellett elmennie, hogy megmentse. A két testvér utoljára 1945-ben, egy augsburgi tranzitbörtönben találkozott. Hermannt a háborús szerepéért tartóztatták le, Albertet pedig azért, mert a testvére volt.
Albertnek még két évet kellett a neve miatt börtönben töltenie. Végül 1947-ben szabadult, de nem volt hajlandó nevet változtatni, és a luxus, ami a háború végéig az életét jelentette, már csak egy szép emlék maradt, ezért  depressziós alkoholistává vált. A felesége elhagyta, a gyerekét soha többet nem látta viszont. Ezután többször újraházasodott, és szerény körülmények között élt az 1966-os haláláig. A háború alatti humanitárius tevékenységéért egészen az utóbbi néhány évig semmilyen elismerést nem kapott.