2022-01-12, 19:29:32
(Üzenet szerkesztésének időpontja: 2022-01-12, 19:30:05. Szerkesztette: George Bailey. Edited 1 time in total.)
Blaine Harden: Menekülés a 14-es táborból
![[Kép: thumb_show.php?i=4xdwtjc2g&view]](https://fv9-1.failiem.lv/thumb_show.php?i=4xdwtjc2g&view)
A történet főszereplője Sin Donghjok, az első észak-koreai rab, aki kényszermunkatáborban látta meg a napvilágot és sikerült megszöknie. Gyermekkorát egy nagyfeszültségű szögesdróttal körülvett lágerben töltötte. Mivel nagybátyjai állítólag bűnt követtek el, az állam őt is bűnözőnek tekintette genetikailag, és teljes jogfosztottságban tartotta.
De nem róla akarok írni, pedig az ő története sem hétköznapi, (a témában olvastam már sokkal jobban megirt könyvet is, pl: https://moly.hu/konyvek/hyeonseo-lee-dav...het-nevvel). Nem, a dél-koreaiakról tudtam meg (a könyv olvasása közben) pár (számomra) megdöbbentő dolgot.
Emberi jogi szervezetek értetlenül szemlélik immár évtizedek óta, amint az észak-koreai munkatáborok embertelenségét feltáró, elsöprő erejű bizonyítékok nem kavarják fel a dél-koreai közvéleményt. Ahogy a Koreai Ügyvédi Kamara kiadványa megjegyezte: "a máskülönben szociálisan érzékeny dél-koreaiak ebben a tekintetben megmagyarázhatatlan módon süppednek bele a közönybe”.
Amikor I Mjongbakot 2007-ben dél-koreai elnökké választották, a szavazók mindössze 3%-a tartotta Észak-Koreát fontos ügynek. A válaszadókat elsősorban a magasabb fizetés érdekelte. Nem csoda, hogy Észak-Korea nem hozza lázba az embereket, amikor pénzről van szó. Dél-Korea gazdasága 38-szor, nemzetközi kereskedelmének volumene 224-szer nagyobb, mint Észak-Koreáé.
2010-ben óriási felháborodást keltett a nagyvilágban, amikor egy észak-koreai tengeralattjáró orvul elsüllyesztette a dél-koreai vizeken tartózkodó Cshonan hadihajót. A támadásban 46 dél-koreai tengerész halt meg. Amikor Észak-Korea tüzérségi lövedékeket zúdított egy apró dél-koreai szigetre, a támadásnak 4 civil esett áldozatul. De a dél-koreai bosszúszomj mindig hamar lecsillapodik. A dél-koreaiak hosszú évtizedekig igyekeztek értelmes párbeszédet kialakítani a phenjani kormánnyal. De mi a józan ész válasza arra, ha a szomszédos diktatúra a teljes tűzerejének 80%-át a két országot elválasztó, szigorúan őrzött demilitarizált övezet közelébe költözteti? Vagy arra, hogy Észak-Korea rendszeresen fenyegetőzik Szöul tűztengerré változtatásával?
A hadihajó és a sziget elleni akció csak kettő a halálos áldozatokat szedő meglepetésszerű támadások sorában, amelyek tíz-tizenöt évente megismétlődnek. 1968-ban egy észak-koreai kommandó megkísérelte megölni a dél-koreai elnököt. 1987-ben rakétatalálat érte a dél-koreai légitársaság egyik utasszállító repülőjét. 1996-ban pedig a Gangneung partjainál zátonyra futó észak-koreai tengeralattjáró matrózai után indított embervadászat okozott konfliktust.
Bár ezekben a támadásokban több száz dél-koreai vesztette életét, a szavazók mégsem sürgetik vezetőiket, hogy keményebben lépjenek fel. Az incidensek ugyanis nem gátolták meg az átlagos dél-koreai polgárt abban, hogy egyre gazdagabb és iskolázottabb legyen, és egyre jobb körülmények között éljen. Dél-Korea gazdasága a negyedik legnagyobb Ázsiában, és a tizenegyedik legnagyobb a világon.
Az ország a német újraegyesítés tanulságaiból is levonta a megfelelő következtetéseket. Tanulmányok szerint ha az újraegyesítés miatt a Német Szövetségi Köztársaságra nehezedő terhet Dél-Koreára vetítjük, akkor az anyagi áldozat két és félszer lenne nagyobb. Dél-Koreának 30 év alatt 2 trillió dollárjába kerülne az újraegyesítés, ami 60 évig jelentene magasabb adóterheket a lakosságnak, és jó ideig a GDP 10%-át emésztené fel. A dél-koreaiaknak nincs kifogásuk az újraegyesítés ellen, feltéve, hogy nem a közeljövőben történik meg. A lakosság jelentősebb része nem szeretné, ha a saját életében következne be, hiszen túl nagy árat kéne fizetni érte (kilépni a komfortzonából).
A déliek szemében az északiak iskolázatlanok, műveletlenek és rosszul öltözöttek, a hazájuk pedig annyira problémás, hogy nem éri meg bajlódni vele.
Maguknak a dél-koreaiaknak is komoly küzdelmet jelent, hogy saját sikerorientált, hierarchikus, elitista kultúrájukban boldoguljanak. A regény főszereplője ebben az állandóan túlórázó, bizonytalan, stresszes társadalomban próbálta megtalálni helyét. Az OECD (Organisation for Economic Cooperation and Development, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) adatai szerint a dél-koreaiak sokkal többet dolgoznak, kevesebbet alszanak és többen lesznek öngyilkosok, mint bármelyik fejlett ország állampolgárai.
Nemcsak magukkal, de honfitársaikkal szemben is rendkívül kritikusak. A siker és az önértékelés szinte kizárólagos fokmérője az, ki milyen egyetemen végzett, és mennyire jól fizető, magas presztízsű állása van a Samsungnál, a Hyundainál, az LG-nél vagy a hozzájuk hasonló konglomerátumoknál. "A dél-koreai társadalom engesztelhetetlen, könyörtelen, és a verseny az emberek egész életét végigkíséri – mondja Andrew Kim Ungi, az ország egyik legnevesebb elitintézménye, a Koreai Egyetem szociológiaprofesszora. A teljesítménykényszer elképesztő eredményeket produkált. Gazdasági szakértők szerint Dél-Korea lenyűgöző példája annak, hogy a szabad piac, a demokrácia és a kemény munka hogyan változtat át egy kicsi, stagnáló agrártársadalmat globálisan is jelentős hatalommá.
Ám a hirtelen jött jólét árnyoldalai az igazán megdöbbentők. Míg a legtöbb fejlett országban az öngyilkossági ráta a ‘80-as évek óta folyamatosan csökken, Dél-Koreában továbbra is emelkedik, sőt 2000 óta megduplázódott. Dél-Koreában 2008-ban két és félszer többen követtek el öngyilkosságot, mint az Egyesült Államokban, és számottevően nagyobb, mint Japánban, ahol az öngyilkosság hagyománya a kultúrában gyökerezik.
Az öngyilkosság olyan sebességgel terjed Dél-Koreában, mint valami járvány. A helyzetet csak súlyosbítja a jólét hajszolása és az egyéni ambíciók miatti nyomás, a családok széthullása és a magány. "Külön probléma, hogy vonakodunk segítséget kérni a depresszió ellen. A dél-koreaiak rettegnek attól, hogy bolondnak nézik őket – állítja Ha Gjuszop, a szöuli Nemzeti Egyetem Orvosi Karának pszichiátere és az öngyilkosság megelőzésére szakosodott szervezet, a Koreán Association for Suicide Prevention elnöke.
"Ez az árnyoldala a gyors fejlődésnek.”
A "jóléti stressz” csak az egyik magyarázat arra, miért közönyösek a dél-koreaiak az északi menekültek iránt. A másik fontos tényező az, hogy a közvélemény kettészakadt a tekintetben, miként kellene kezelni az Észak-Korea szomszédságával járó kockázatokat. Attól függően, hogy éppen milyen politikai szelek fújnak, a közvélemény és a kormány a szemellenzős kiegyezés és az óvatos konfrontáció között ingadozik.
2008-as hivatalba lépése után I Mjongbak elnök és pártja keményebben lépett fel Észak-Koreával szemben. Leállította a segélyszállítmányokat, és újraindításukhoz feltételül szabta, hogy Phenjan tegyen lépéseket nukleáris fegyverzetének leszerelése és az emberi jogok helyzetének javítása érdekében. Ez a stratégia éveken át tartó feszült viszonyhoz, rakétakísérletekhez, gazdasági megállapodások befagyasztásához és fegyveres határ menti konfliktusokhoz vezetett. Észak-Korea totális háborúval is több ízben fenyegetőzött.
I Mjongbak előtt Dél-Korea máshogyan közelítette meg a kérdést. A „napfény-politikát” meghirdető Kim Dedzsung és No Muhjon csúcstalálkozókon vett részt Phenjanban Kim Dzsongil meghívására. Hatalmas mennyiségű élelmiszerrel, műtrágyával és Észak-Korea számára rendkívül előnyös gazdasági megállapodásokkal támogatták az országot. Szemet hunytak a munkatáborok létezése felett, és nem kérték számon, ki részesül a segélyekből. A stratégia Kim Dedzsungnak elég volt a Nobel-békedíjhoz.
Én mindig azt hittem, hogy a dél-koreaiakat csak érdekli saját honfitársaik (és sok esetben saját évtizedek óta elszakított rokonaik) szenvedése, és bármit megtennének, hogy ez a rémálom véget érjen számukra. Én kis naiv.
Ez hiányzik az emberekből a mai világban (nem tudom, ha megvolt bennük valaha is): az empátia. Mindig olvasok véleményeket egy könyvről, mielőtt nekikezdenék, és legtöbben azt írták, hogy nagyon nem alakult ki bennük túl nagy szimpátia a főszereplő iránt, mert olyasmiket tett abban a lágerben a túlélésért (a német koncentrációs táborok lakóival ellenben, akik magukkal vihették egy korábbi szép élet emlékét, ő sosem tudhatta meg, mi az a család, a szeretet, de még Istenről sem hallott), amire ők (a kényelmes otthonukban) nem hiszik, hogy valaha képesek lennének. Merre tart ez a világ...
A történet főszereplője Sin Donghjok, az első észak-koreai rab, aki kényszermunkatáborban látta meg a napvilágot és sikerült megszöknie. Gyermekkorát egy nagyfeszültségű szögesdróttal körülvett lágerben töltötte. Mivel nagybátyjai állítólag bűnt követtek el, az állam őt is bűnözőnek tekintette genetikailag, és teljes jogfosztottságban tartotta.
De nem róla akarok írni, pedig az ő története sem hétköznapi, (a témában olvastam már sokkal jobban megirt könyvet is, pl: https://moly.hu/konyvek/hyeonseo-lee-dav...het-nevvel). Nem, a dél-koreaiakról tudtam meg (a könyv olvasása közben) pár (számomra) megdöbbentő dolgot.
Emberi jogi szervezetek értetlenül szemlélik immár évtizedek óta, amint az észak-koreai munkatáborok embertelenségét feltáró, elsöprő erejű bizonyítékok nem kavarják fel a dél-koreai közvéleményt. Ahogy a Koreai Ügyvédi Kamara kiadványa megjegyezte: "a máskülönben szociálisan érzékeny dél-koreaiak ebben a tekintetben megmagyarázhatatlan módon süppednek bele a közönybe”.
Amikor I Mjongbakot 2007-ben dél-koreai elnökké választották, a szavazók mindössze 3%-a tartotta Észak-Koreát fontos ügynek. A válaszadókat elsősorban a magasabb fizetés érdekelte. Nem csoda, hogy Észak-Korea nem hozza lázba az embereket, amikor pénzről van szó. Dél-Korea gazdasága 38-szor, nemzetközi kereskedelmének volumene 224-szer nagyobb, mint Észak-Koreáé.
2010-ben óriási felháborodást keltett a nagyvilágban, amikor egy észak-koreai tengeralattjáró orvul elsüllyesztette a dél-koreai vizeken tartózkodó Cshonan hadihajót. A támadásban 46 dél-koreai tengerész halt meg. Amikor Észak-Korea tüzérségi lövedékeket zúdított egy apró dél-koreai szigetre, a támadásnak 4 civil esett áldozatul. De a dél-koreai bosszúszomj mindig hamar lecsillapodik. A dél-koreaiak hosszú évtizedekig igyekeztek értelmes párbeszédet kialakítani a phenjani kormánnyal. De mi a józan ész válasza arra, ha a szomszédos diktatúra a teljes tűzerejének 80%-át a két országot elválasztó, szigorúan őrzött demilitarizált övezet közelébe költözteti? Vagy arra, hogy Észak-Korea rendszeresen fenyegetőzik Szöul tűztengerré változtatásával?
A hadihajó és a sziget elleni akció csak kettő a halálos áldozatokat szedő meglepetésszerű támadások sorában, amelyek tíz-tizenöt évente megismétlődnek. 1968-ban egy észak-koreai kommandó megkísérelte megölni a dél-koreai elnököt. 1987-ben rakétatalálat érte a dél-koreai légitársaság egyik utasszállító repülőjét. 1996-ban pedig a Gangneung partjainál zátonyra futó észak-koreai tengeralattjáró matrózai után indított embervadászat okozott konfliktust.
Bár ezekben a támadásokban több száz dél-koreai vesztette életét, a szavazók mégsem sürgetik vezetőiket, hogy keményebben lépjenek fel. Az incidensek ugyanis nem gátolták meg az átlagos dél-koreai polgárt abban, hogy egyre gazdagabb és iskolázottabb legyen, és egyre jobb körülmények között éljen. Dél-Korea gazdasága a negyedik legnagyobb Ázsiában, és a tizenegyedik legnagyobb a világon.
Az ország a német újraegyesítés tanulságaiból is levonta a megfelelő következtetéseket. Tanulmányok szerint ha az újraegyesítés miatt a Német Szövetségi Köztársaságra nehezedő terhet Dél-Koreára vetítjük, akkor az anyagi áldozat két és félszer lenne nagyobb. Dél-Koreának 30 év alatt 2 trillió dollárjába kerülne az újraegyesítés, ami 60 évig jelentene magasabb adóterheket a lakosságnak, és jó ideig a GDP 10%-át emésztené fel. A dél-koreaiaknak nincs kifogásuk az újraegyesítés ellen, feltéve, hogy nem a közeljövőben történik meg. A lakosság jelentősebb része nem szeretné, ha a saját életében következne be, hiszen túl nagy árat kéne fizetni érte (kilépni a komfortzonából).
A déliek szemében az északiak iskolázatlanok, műveletlenek és rosszul öltözöttek, a hazájuk pedig annyira problémás, hogy nem éri meg bajlódni vele.
Maguknak a dél-koreaiaknak is komoly küzdelmet jelent, hogy saját sikerorientált, hierarchikus, elitista kultúrájukban boldoguljanak. A regény főszereplője ebben az állandóan túlórázó, bizonytalan, stresszes társadalomban próbálta megtalálni helyét. Az OECD (Organisation for Economic Cooperation and Development, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) adatai szerint a dél-koreaiak sokkal többet dolgoznak, kevesebbet alszanak és többen lesznek öngyilkosok, mint bármelyik fejlett ország állampolgárai.
Nemcsak magukkal, de honfitársaikkal szemben is rendkívül kritikusak. A siker és az önértékelés szinte kizárólagos fokmérője az, ki milyen egyetemen végzett, és mennyire jól fizető, magas presztízsű állása van a Samsungnál, a Hyundainál, az LG-nél vagy a hozzájuk hasonló konglomerátumoknál. "A dél-koreai társadalom engesztelhetetlen, könyörtelen, és a verseny az emberek egész életét végigkíséri – mondja Andrew Kim Ungi, az ország egyik legnevesebb elitintézménye, a Koreai Egyetem szociológiaprofesszora. A teljesítménykényszer elképesztő eredményeket produkált. Gazdasági szakértők szerint Dél-Korea lenyűgöző példája annak, hogy a szabad piac, a demokrácia és a kemény munka hogyan változtat át egy kicsi, stagnáló agrártársadalmat globálisan is jelentős hatalommá.
Ám a hirtelen jött jólét árnyoldalai az igazán megdöbbentők. Míg a legtöbb fejlett országban az öngyilkossági ráta a ‘80-as évek óta folyamatosan csökken, Dél-Koreában továbbra is emelkedik, sőt 2000 óta megduplázódott. Dél-Koreában 2008-ban két és félszer többen követtek el öngyilkosságot, mint az Egyesült Államokban, és számottevően nagyobb, mint Japánban, ahol az öngyilkosság hagyománya a kultúrában gyökerezik.
Az öngyilkosság olyan sebességgel terjed Dél-Koreában, mint valami járvány. A helyzetet csak súlyosbítja a jólét hajszolása és az egyéni ambíciók miatti nyomás, a családok széthullása és a magány. "Külön probléma, hogy vonakodunk segítséget kérni a depresszió ellen. A dél-koreaiak rettegnek attól, hogy bolondnak nézik őket – állítja Ha Gjuszop, a szöuli Nemzeti Egyetem Orvosi Karának pszichiátere és az öngyilkosság megelőzésére szakosodott szervezet, a Koreán Association for Suicide Prevention elnöke.
"Ez az árnyoldala a gyors fejlődésnek.”
A "jóléti stressz” csak az egyik magyarázat arra, miért közönyösek a dél-koreaiak az északi menekültek iránt. A másik fontos tényező az, hogy a közvélemény kettészakadt a tekintetben, miként kellene kezelni az Észak-Korea szomszédságával járó kockázatokat. Attól függően, hogy éppen milyen politikai szelek fújnak, a közvélemény és a kormány a szemellenzős kiegyezés és az óvatos konfrontáció között ingadozik.
2008-as hivatalba lépése után I Mjongbak elnök és pártja keményebben lépett fel Észak-Koreával szemben. Leállította a segélyszállítmányokat, és újraindításukhoz feltételül szabta, hogy Phenjan tegyen lépéseket nukleáris fegyverzetének leszerelése és az emberi jogok helyzetének javítása érdekében. Ez a stratégia éveken át tartó feszült viszonyhoz, rakétakísérletekhez, gazdasági megállapodások befagyasztásához és fegyveres határ menti konfliktusokhoz vezetett. Észak-Korea totális háborúval is több ízben fenyegetőzött.
I Mjongbak előtt Dél-Korea máshogyan közelítette meg a kérdést. A „napfény-politikát” meghirdető Kim Dedzsung és No Muhjon csúcstalálkozókon vett részt Phenjanban Kim Dzsongil meghívására. Hatalmas mennyiségű élelmiszerrel, műtrágyával és Észak-Korea számára rendkívül előnyös gazdasági megállapodásokkal támogatták az országot. Szemet hunytak a munkatáborok létezése felett, és nem kérték számon, ki részesül a segélyekből. A stratégia Kim Dedzsungnak elég volt a Nobel-békedíjhoz.
Én mindig azt hittem, hogy a dél-koreaiakat csak érdekli saját honfitársaik (és sok esetben saját évtizedek óta elszakított rokonaik) szenvedése, és bármit megtennének, hogy ez a rémálom véget érjen számukra. Én kis naiv.
Ez hiányzik az emberekből a mai világban (nem tudom, ha megvolt bennük valaha is): az empátia. Mindig olvasok véleményeket egy könyvről, mielőtt nekikezdenék, és legtöbben azt írták, hogy nagyon nem alakult ki bennük túl nagy szimpátia a főszereplő iránt, mert olyasmiket tett abban a lágerben a túlélésért (a német koncentrációs táborok lakóival ellenben, akik magukkal vihették egy korábbi szép élet emlékét, ő sosem tudhatta meg, mi az a család, a szeretet, de még Istenről sem hallott), amire ők (a kényelmes otthonukban) nem hiszik, hogy valaha képesek lennének. Merre tart ez a világ...
spoiler:
Eudoxiu de Hurmuzachi
![[-]](/collapse.png)