2018-03-11, 11:43:45
(Üzenet szerkesztésének időpontja: 2018-03-12, 22:47:31. Szerkesztette: kiskiraly. Edited 12 times in total.)
Loft (2008)
Belgáknál ez a mozi minden idők legnézettebb hazai filmje. Tegyük azt hozzá megérdemelten.
Alapsztori: Egy esős időben egy illető egy emeletes házról a kocsira zuhan. A követező jelenetben pedig kihallgatáson van öt fickó, akiknek a flashback-szerű elmondásaikból megtudjuk, hogy a titkos közös legénylakásukban egy halott nő kerül elő. De ki az a nő, és hogy hogyan került oda? Erről szól ez a thiller.
Késő este néztem, az elején vagy háromszor bealudtam, de a film kb. harmadától beindult a menet: piszkos jó film, jópár előre nem látott csavarral.
8/10
Loft (2014)
Naná egy amerikai remake is született. Mivel ugyanaz a belga rendező rendezte az amerikai változatot, nagy különbség nincs a két film között (vizuálisan sem). Ami érdekesség, hogy az egyik barátot alakító színész az eredetiben is szerepelt (Matthias Schoenaerts), de itt most (nyilvánvalóan) amerikai karaktert kellett alakítania.
7/10