2023-03-19, 13:00:31
(Üzenet szerkesztésének időpontja: 2023-03-19, 13:03:18. Szerkesztette: George Bailey. Edited 1 time in total.)
Chris Hadfield: Az Apollo-gyilkosságok
![[Kép: BgpF0yh.jpeg]](https://i.imgur.com/BgpF0yh.jpeg)
"Az idők kezdete előtti pokolban egyre forróbban és forróbban égett egy ősi csillag, ahogy kezdett kifogyni az anyagból: hirtelen vakitó, világégető szupernovaként felrobbant. Félelmetes energiája mind egy lökéshullámban távozott, végigrohant a galaxison, amelyet most Tejútnak hívunk. Ezek az elképzelhetetlenül erős hullámok átszaladtak az ősi hirdogén- és héliumködön, szétszórták és összesűrítették őket, mintha törmelék lennének valami csillagközi óceánban. A köv. százmillió évben ezek a ködök apró gravitációs erőik révén egyre nagyobb csomókba álltak össze: rémületesen lassú táncban sodródtak finoman, keringtek, és egyes régiókban egyre jobban összesűrűsödtek. A szinte végtelen számú hidrogén- és héliummolekulák egyre nagyobb és nagyobb sebességgel ütköztek egymásnak, míg végül felforrósodtak, izzani kezdtek, és egy protocsillag első magja lett belőlük. Aztán valamikor, 4,6 milliárd évvel ezelőtt a nyomás és a hőmérséklet elérte a kritikus szintet: az atomok összeomlottak, a kötések energiája felszabadult, és hirtelen beindult a termonukleáris fúzió.
LEGYEN VILÁGOSSÁG!
A vadonatúj Nap egy hatalmas, örvénylő, lapos űrtörmelékkorongot világított meg - gázból, porból, korábbi csillagrobbanások sziklás maradékából állt, és mind-mind keringett körülötte, egyre gyorsabban torlódva össze a feketeségben. A Naptól távol az alacsonyabb hőmérsékleten az illékony vegyületek megmaradtak jégnek. Végtelen egymásutánban rohantak egymásba és egyre nagyobb tömbökbe gyűltek össze, s végül összeálltak belőlük az óriási gázbolygók: a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz.
A Naphoz közelebb viszont sugárzó hőtől a jeges göbökből üstökösök lettek hosszú csóvával, amelyben a fagyott gázok elpárologtak. Maradt még számtalan, újra meg újra egymásnak ütköző sziklatömb, és ezek lassan egyre nagyobb protobolygókat képeztek. Egyes aszteroidák sziklák és fémek sűrű keverékéből álltak, mások meg, amelyek kintebbről érkeztek, göcsörtös törmelékgolyók voltak, amelyeket jéggé tartott viz tartott össze. Évmilliók során, ahogy összevissza ütköztek egymással vagy elkerülték egymást, kialakultak e csillagközi billiárdjáték győztesei, a belső kőzetbolygók: a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Föld.
Csakhogy a két legnagyobb bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz hatalmas gravitációs vonzása rázós zavarokat okozott. Ezek gyakran rántottak ki sziklákat a kisbolygóövből és a kijjebb lévő Kuiper-övből, akár akkorákat is, mint a belső bolygók, majd instabil pályára dobták őket a Nap felé. Ez elképesztő erejű ütközésekhez vezetett.
A Föld ekkor csak egy félig olvadt, pörgő kőgolyó volt, amelyet állandóan bombáztak a becsapódó aszteroidák, ezért egyre nőtt. Idővel enyhült a roham, ahogy egyre kevesebb szabadon keringő törmelék maradt a rendszerben. De a legnagyobb még hátravolt. A fiatal bolygó életének egy teljesen átlagos napján, 4,5 milliárd évvel ezelőtt, valami olyan csapódott bele, ami még sosem. Egy Mars méretű, több mint 14 400 km/órás sebességgel száguldó bolygó ütközött neki.
A sziklás-jeges növevény hatalmas erővel, mélyen beléfúródott a Föld köpenyébe, örökre egybeforrasztva a két bolygót. A becsapódás meg is pörgette a Földet, olyannyira felgyorsította a tengely körüli forgását, hogy egy nap alig öt óráig tartott. Az ütközés által kiszakított törmelék kidobódott a közeli űrbe, aztán olvadt sziklaesőként visszahullott a felszínre. De a becsapódó égitest tehetetlensége akkora volt, hogy nagyobb darabjai, a Föld darabjaival együtt, egészen a Föld körüli pályáig eljutottak. A bolygó körül keringő törmelékgyűrű aztán hamar összeállt egy 3200 km átmérőjű olvadt golyóvá, amely ott ragyogott az éjszakai égen.
A Földnek immár volt saját Holdja. És a Hold belsejében kimondhatatlan mennyiségű ásványi anyag emelkedett fel és süllyedt le fortyogva, ahogy kihűlt."
1973-ban járunk, a gyomorgondokkal küzdő Brezsnyev elnöksége idején, amikor az utolsó, szigorúan titkos küldetés indul a Holdra. Három űrhajós egy apró űrhajóban, negyedmillió mérföldre otthonától. Negyedmillió mérföldre a segítségtől.
A NASA hamarosan elindítja az Apollo 18-at. Noha a küldetést tudományosnak minősítették, Kazimieras "Kaz" Zemeckis repülésirányító tudja, hogy van egy sötétebb cél is. Hírszerzési információk szerint a szovjetek egy minden eddiginél nagyobb felbontásra képes kémműholdat lőnek fel az űrbe, amely segítségével Nagy Tesóként az egész világot szemmel tarthatják. Az eredetileg a Holdra készülő Apollo–18 tudományos küldetés lett volna, de az amerikai kormány a már tervezett kilövés ürügyén jobban meg akarja figyelni, illetve meg is akarja semmisíteni az új szovjet kémeszközt. Persze ehhez az oroszoknak is lesz egy-két szavuk, és ahogy a cím is sugallja, elkezdődnek a gyilkosságok is.
Hadfield könyve szigorúan véve nem is sci-fi, olvasható politikai thrillerként vagy akár kémregényként is. Az író úgy örökíti meg az űrutazás részleteit, ahogy csak az tudja, aki a valóságban is megtapasztalta.
Hadfield ezredes a legismertebb élő űrhajós , aki háromszor is járt az űrben, kétszer az Űrsiklóval, egyszer pedig a Szojúz űrhajóval utazott, előbb 1995-ben a Mir, majd később a Nemzetközi Űrállomáshoz. Összesen hat hónapot töltött a világűrben.
"Az idők kezdete előtti pokolban egyre forróbban és forróbban égett egy ősi csillag, ahogy kezdett kifogyni az anyagból: hirtelen vakitó, világégető szupernovaként felrobbant. Félelmetes energiája mind egy lökéshullámban távozott, végigrohant a galaxison, amelyet most Tejútnak hívunk. Ezek az elképzelhetetlenül erős hullámok átszaladtak az ősi hirdogén- és héliumködön, szétszórták és összesűrítették őket, mintha törmelék lennének valami csillagközi óceánban. A köv. százmillió évben ezek a ködök apró gravitációs erőik révén egyre nagyobb csomókba álltak össze: rémületesen lassú táncban sodródtak finoman, keringtek, és egyes régiókban egyre jobban összesűrűsödtek. A szinte végtelen számú hidrogén- és héliummolekulák egyre nagyobb és nagyobb sebességgel ütköztek egymásnak, míg végül felforrósodtak, izzani kezdtek, és egy protocsillag első magja lett belőlük. Aztán valamikor, 4,6 milliárd évvel ezelőtt a nyomás és a hőmérséklet elérte a kritikus szintet: az atomok összeomlottak, a kötések energiája felszabadult, és hirtelen beindult a termonukleáris fúzió.
LEGYEN VILÁGOSSÁG!
A vadonatúj Nap egy hatalmas, örvénylő, lapos űrtörmelékkorongot világított meg - gázból, porból, korábbi csillagrobbanások sziklás maradékából állt, és mind-mind keringett körülötte, egyre gyorsabban torlódva össze a feketeségben. A Naptól távol az alacsonyabb hőmérsékleten az illékony vegyületek megmaradtak jégnek. Végtelen egymásutánban rohantak egymásba és egyre nagyobb tömbökbe gyűltek össze, s végül összeálltak belőlük az óriási gázbolygók: a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz.
A Naphoz közelebb viszont sugárzó hőtől a jeges göbökből üstökösök lettek hosszú csóvával, amelyben a fagyott gázok elpárologtak. Maradt még számtalan, újra meg újra egymásnak ütköző sziklatömb, és ezek lassan egyre nagyobb protobolygókat képeztek. Egyes aszteroidák sziklák és fémek sűrű keverékéből álltak, mások meg, amelyek kintebbről érkeztek, göcsörtös törmelékgolyók voltak, amelyeket jéggé tartott viz tartott össze. Évmilliók során, ahogy összevissza ütköztek egymással vagy elkerülték egymást, kialakultak e csillagközi billiárdjáték győztesei, a belső kőzetbolygók: a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Föld.
Csakhogy a két legnagyobb bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz hatalmas gravitációs vonzása rázós zavarokat okozott. Ezek gyakran rántottak ki sziklákat a kisbolygóövből és a kijjebb lévő Kuiper-övből, akár akkorákat is, mint a belső bolygók, majd instabil pályára dobták őket a Nap felé. Ez elképesztő erejű ütközésekhez vezetett.
A Föld ekkor csak egy félig olvadt, pörgő kőgolyó volt, amelyet állandóan bombáztak a becsapódó aszteroidák, ezért egyre nőtt. Idővel enyhült a roham, ahogy egyre kevesebb szabadon keringő törmelék maradt a rendszerben. De a legnagyobb még hátravolt. A fiatal bolygó életének egy teljesen átlagos napján, 4,5 milliárd évvel ezelőtt, valami olyan csapódott bele, ami még sosem. Egy Mars méretű, több mint 14 400 km/órás sebességgel száguldó bolygó ütközött neki.
A sziklás-jeges növevény hatalmas erővel, mélyen beléfúródott a Föld köpenyébe, örökre egybeforrasztva a két bolygót. A becsapódás meg is pörgette a Földet, olyannyira felgyorsította a tengely körüli forgását, hogy egy nap alig öt óráig tartott. Az ütközés által kiszakított törmelék kidobódott a közeli űrbe, aztán olvadt sziklaesőként visszahullott a felszínre. De a becsapódó égitest tehetetlensége akkora volt, hogy nagyobb darabjai, a Föld darabjaival együtt, egészen a Föld körüli pályáig eljutottak. A bolygó körül keringő törmelékgyűrű aztán hamar összeállt egy 3200 km átmérőjű olvadt golyóvá, amely ott ragyogott az éjszakai égen.
A Földnek immár volt saját Holdja. És a Hold belsejében kimondhatatlan mennyiségű ásványi anyag emelkedett fel és süllyedt le fortyogva, ahogy kihűlt."
1973-ban járunk, a gyomorgondokkal küzdő Brezsnyev elnöksége idején, amikor az utolsó, szigorúan titkos küldetés indul a Holdra. Három űrhajós egy apró űrhajóban, negyedmillió mérföldre otthonától. Negyedmillió mérföldre a segítségtől.
A NASA hamarosan elindítja az Apollo 18-at. Noha a küldetést tudományosnak minősítették, Kazimieras "Kaz" Zemeckis repülésirányító tudja, hogy van egy sötétebb cél is. Hírszerzési információk szerint a szovjetek egy minden eddiginél nagyobb felbontásra képes kémműholdat lőnek fel az űrbe, amely segítségével Nagy Tesóként az egész világot szemmel tarthatják. Az eredetileg a Holdra készülő Apollo–18 tudományos küldetés lett volna, de az amerikai kormány a már tervezett kilövés ürügyén jobban meg akarja figyelni, illetve meg is akarja semmisíteni az új szovjet kémeszközt. Persze ehhez az oroszoknak is lesz egy-két szavuk, és ahogy a cím is sugallja, elkezdődnek a gyilkosságok is.
Hadfield könyve szigorúan véve nem is sci-fi, olvasható politikai thrillerként vagy akár kémregényként is. Az író úgy örökíti meg az űrutazás részleteit, ahogy csak az tudja, aki a valóságban is megtapasztalta.
Hadfield ezredes a legismertebb élő űrhajós , aki háromszor is járt az űrben, kétszer az Űrsiklóval, egyszer pedig a Szojúz űrhajóval utazott, előbb 1995-ben a Mir, majd később a Nemzetközi Űrállomáshoz. Összesen hat hónapot töltött a világűrben.
Spoiler:
O fată ca ea...
Eudoxiu de Hurmuzachi
Eudoxiu de Hurmuzachi
![[-]](/collapse.png)