Könyvmoly

[George Bailey]

Lutz C. Kleveman - Lemberg



Egyes lembergieknek öt különböző lakcímük lehetett anélkül, hogy valaha is másik házba költöztek volna, és öt különböző államban éltek még akkor is, ha soha nem hagyták el a várost.

Ilyvó, Lviv, Lemberg, Lwów, Leopolis, Lvov – egy város, megannyi név, s mindez nem csupán nyelvi játék. A nyugat-ukrajnai város falai között ott lapul az osztrák, a magyar, a lengyel, az ukrán meg az orosz történelem. A középkorban egy ideig Leopolis névre hallgatott, a Habsburgok alatt volt Lemberg, majd 1918-tól a lengyelek alatt Lwów, 1939-től orosz Lvov, aztán megint Lemberg – ma hivatalosan meg Lviv, és lakossága etnikai szempontból is épp annyira kicserélődött, mint a neve. Csak egy adat: az 1930-as években, amikor Lengyelországhoz tartozott – akkor Lwów néven –, 160 ezer lengyel, 100 ezer zsidó, 25 ezer ukrán, meg örmények és galíciai németek éltek itt. A Habsburg Birodalomhoz tartozó várost emiatt Európa Jeruzsálemének tartották. Neves művészek és tudósok olyan kultúrát teremtettek, amely a berlinivel és a bécsivel vetekedett. Aztán mint oly sok közép-európai város, a háborúk, a holokauszt és a kitelepítés miatt lakóinak java részét elvesztette – és velük együtt az emlékeit is.
Lembergben foszlott semmivé a régi Európa. Hatalmas fekete lyuk tátong azóta a kontinens közepén, de mára már jószerivel ez is feledésbe merült. Az pedig, aki megpróbálja legyőzni a feledést, mindmáig nyitott sebekre bukkan. Lemberg története megegyezik jó néhány közép-európai városéval, amelyek szintén felőrlődtek és elnéptelenedtek a két nagyhatalom, Németország és Oroszország szorításában. Lemberg története egyszersmind Vilnius, Grodno, Breszt, Poznań, Csernovic, Fiume, Wrocław és Königsberg története is.
Az 1. világháború után, miközben másutt már békét kötöttek, 1918 novemberében Lembergért a lengyelek és az ukránok csaptak össze, bűnbakká pedig a helyi zsidók váltak, akik nem álltak egyik oldal mellé sem.
S noha aranyéraként is bemutatható a két világháború közti időszak, attól még, hogy Kleveman külön fejezetet szentel a modern korszaknak, benne a Skótnak nevezett kávéháznak, a pezsgő matematikai életnek (még Neumann János is járt Lembergben!), a sorok közül is kiérződik a háború előszele. Előbb a szovjet terror jött, aztán a náci, majd az ukránok és lengyelek egymásnak ugrása, és persze a zsidók elleni pogromok, majd a kiirtásuk - amikről az ukránok többsége a mai napig sem szeret beszélni.
Csak egy ilyen kis területen pár százezer zsidóról beszélhetünk, s végül a lengyeleket is elkergették a térségből – de nagy szerencséje volt annak, aki egyáltalán el tudott menekülni.
Kár, hogy az író csak pár túlélőt szólaltatott meg, a maguk csalóka emlékezetével, de az egyik esetben még fizikailag is fájt neki, ahogyan egy lengyel beszélt arról, milyen szépen éltek együtt az ukránokkal, majd elemi erővel tört ki belőle az antiszemitizmus.

Igy ír erről: "Nem bírom kiverni a fejemből az előző fejezet egyik témáját, az 1930-as évek lengyelországi antiszemitizmusát. Padgettók és zsidó diáktársaikat meggyilkoló egyetemisták… Nem tudtam, hogy ennyire elterjedt és ilyen heves volt Lengyelországban a zsidógyűlölet. Pedig tulajdonképpen semmi meglepő nincsen abban, hogy a toleráns Habsburg-örökség ellenére szép számmal akadtak lengyel antiszemiták Lembergben is. Végtére is elsősorban a lengyelek számlájára írható már az 1918. novemberi pogrom is. Mégis nehéz megbarátkoznom a gondolattal, hogy a második világháború kitörése előtt antiszemita nézetek uralkodtak a lengyel kormányban és társadalomban, sőt nem ment ritkaságszámba a fasiszta szimpátia sem. Igaz, hogy Mussolini és Hitler ideológiája, amelyhez akkoriban nem kötődött még elválaszthatatlanul a holokauszt, széles körű népszerűségnek örvendett az 1930-as évek Európájában, még értelmiségi körökben is. A demokratikus Csehszlovákia kivételével Közép-Európa összes országában autokratikus rezsimek voltak hatalmon a két világháború között, de ugyan ki emlékszik ma már arra, hogy Lengyelország 1938 októberében tevőlegesen segítségére volt a náciknak éppen a demokratikus kivétel, Csehszlovákia szétverésében? Olyan mélyen belénk vésődött az állítás, miszerint Lengyelország a háború és a nemzetiszocialista megszállás áldozata, hogy képtelenek vagyunk reálisan felmérni az 1939 előtti politikai viszonyokat."

Vagy ott az egykori Galícia SS-katonával, az ukrán Roman Csumszkival készített riport, aki társaival egyetemben a könyv írásakor az ukrán történelem állami átértékelésének "hála", már büszkén vállalhatta SS-múltját is, a lembergi Sztyepan Bandera emlékműnél felvonulva – bár mindezért részben megfizetett Csumszki is, minthogy 17 évet töltött a Gulagon. A kötet minderről azonban elég árnyaltan ír, hiszen szó esik a Stalagokról, a fogolytáborokról, az ukránok szenvedéséről (a II. világháború alatt kétmillió ukránt hurcoltak el csak a németek kényszermunkára, aztán meg jött a Vörös Hadsereg bosszúja az ukrán lakosságon).
A könyv egyik erénye tehát, hogy nem fekete-fehér képet kapunk, valahol mindenki egyszerre sáros, bűnös, kollaboráns, gyűlölködő, de egy másik oldalról aztán megkapták ugyanazt, s váltak áldozattá is. Ezzel együtt a város maga vált vesztessé, és hogy ne léphessen túl árnyékán, ma is folyamatosan temetik a lakói a háború áldozatait.