Filmkritikák

[George Bailey]

The Yellow Tie   9/10
 


Vannak filmek, amelyek a látvány erejével vonzanak, és vannak, amelyeket a hang dimenziója emel nélkülözhetetlenné – olyan alkotások, amelyeket igazán csak a mozi akusztikus terében lehet átélni.
A The Yellow Tie nem csupán monumentális művészi sors mellett szóló filmes hitvallás, hanem ajándék is a nézőnek, aki általa betölthet egy ismeretbeli űrt. Ha semmit sem tudsz Sergiu Celibidachéról, a film kaput nyit egy életrajz felé, amely több történelmi világon vezet át – az interbellum Románián, a náci és a háború utáni Németországon, a kommunista Románián – mindezek pedig nem puszta díszletek, hanem élő terek, amelyeket egy örök keresésben lévő ember jár be.
A James Olivier és Serge Ioan Celebidachi (a valós Celibidachi fia) által jegyzett forgatókönyv elegáns könnyedséggel futtat egymás mellett két idősíkot, minden fölösleges gesztikuláció vagy fárasztó filmes trükk nélkül. Serge Ioan Celebidachi rendező ritka finomsággal kezeli a retrospekció technikáját: képei metszéspontokat nyitnak korszakok, lelkiállapotok, belső törések között. A múlt nem menedék, a jelen nem ítélet; együtt lélegeznek, s egy olyan történetté állnak össze, amely úgy áramlik, mint egy szonáta: a téma vissza-visszatér, kissé átalakulva, mégis mindig felismerhetően.
A film középpontjában az apa és fiú bonyolult viszonya áll, érzékenységek és elvárások ütközése, amely a fiatal Sergiu vállát nyomja. Tulajdonképpen a gyökértelenség röntgenképe ez: az emberé, aki elindul, és többé sehol sem otthonos; az apatridáé, aki kontinensek és rezsimek között reked, örökké idegenként, örökké egy hangzó haza – a zene – keresésében.
A film talán mindennél világosabban mutatja meg, mindabból, amit Celibidachéról eddig írtak, mondtak vagy filmre vittek, hogy a karmester nem egyszerű előadó, hanem alkotó. A mű nem csupán a komponistáé: minden egyes előadáskor újraszületik. A film egy erős gondolattal enged utadra: a zenemű kétszer születik – először a komponista képzeletében, majd a színpadon, a megismételhetetlen találkozásban, ahol a karmester saját élettörténetén átszűrve engedi megszólalni, s ahol a közönség együtt lélegzik a zenekarral.
A The Yellow Tie olyan film, amely több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, és éppen ettől válik igazán izgalmassá. Az alkotói megszállottság portréja ez, a családi kompromisszumoké, és annak története, miként vezényli a múlt a jelent.

Akinek anno bejött Milos Forman Amadeusa , az ki ne hagyja ezt. És nem, nem román film, max öt mondatot, ha beszélnek benne románul. Mit keresne Malkovich meg Sean Bean egy román alkotásban.