Könyvmoly

[George Bailey]

Rosemary Sullivan - Nyomozás Anne Frank ügyében   Az árulás igaz története



Ami Anne Frank naplóját igazán felkavaróvá teszi, az az, hogy az olvasó már a legelejétől tudja, mi lesz a vége, ellenben az írójával, aki még a legvégén sem tudhatta.


Anne Frank családja Hitler hatalomra kerülése után menekült el Németországból Hollandiába (bizony, németek voltak). Miután 1940 májusában a németek Hollandiát is lerohanták és megszállták, Anne és családja bujkálni kényszerült, mindaddig, amíg fel nem fedezték őket 1944. augusztus 4-én, és az utolsó Hollandiából induló transzporttal deportálták a családot, (ennyin múlott). 
Anne és nővére a Bergen-Belsen-i táborba került, mindketten ott haltak meg. Édesanyját Auschwitzban gyilkolták meg. Édesapjuk, Otto Frank, megmenekült, és Amszterdamba hazatérve tudta meg, hogy családja meghalt a koncentrációs táborban. Anne naplóját az egyik bújtatótól, Miep Giestől kapta meg, megjegyzéseket fűzött hozzá, majd 1947-ben kiadta. A naplót 2009-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a világ tíz legolvasottabb könyve közé tartozik.
De 25 hónapos sikeres bujkálás után (az apa cégének a titkos padlásterén) ki vezette a nácikat a nyomukra? És a háború után, édesapja, Otto Frank miért nem törődött az áruló kilétének nyomozásával, sőt, még bojkottálta is, még a híres nácivadász Simon Wiesenthal előtt is visszatartva értékes információkat.
Nos, ha hinni lehet a nemrégiben lezajlott, csaknem 5 éven át tartó nyomozásnak... egy zsidó volt az áruló.
Arnold Van der Bergh, aki a németek által létrehozott Zsidó Tanács tagja volt, jegyzőként műalkotások náciknak történő kényszerértékesítésének ügyeiben járt el. Az igazságügyi szakértők szerint a jegyző azért adta át a rejtőzködő zsidó családok címeit a németeknek, hogy megvédje saját családját a deportálástól.
A Zsidó Tanács tagjaként haladékot kapott a deportálás alól, a határidő azonban 1944-ben lejárt. A kutatók úgy vélik, hogy ez volt az a pillanat, amikor Arnold van den Bergh úgy döntött, hogy átadja a címeket (mely a Zsidó Tanács birtokában volt), köztük a Frank családét is. Végül sem őt, sem családját nem deportálták.
Arnold van den Bergh 1950-ben halt meg gégerákban. A jegyzőt egy névtelen feljegyzés alapján vádolják, amelyet Anne apja, Otto Frank pár évvel azután kapott, hogy visszatért. A feljegyzés szerint a zsidók amszterdami búvóhelyét a Zsidó Tanács egy tagja, A. van den Bergh jelentette be, aki egy teljes címlistát továbbított a németeknek.

Ha Otto Frank valóban tudta az igazat, és titokban tartotta élete végéig, azzal magyarázható, hogy a bűnös már nem volt az élők között, és csak a családja kellett volna ennek az árulásnak a terhével megbirkóznia. És talán Otto, ha alkalma lett volna, hasonlót tett volna, hogy megvédhesse a családját, ugyanis a holland zsidóknak a megszállás után a bujkáláson kívül más esélyük nem volt. Az ország földrajzi fekvéséből adódóan a menekülés lehetetlen volt. Keleten a hosszú német határ; délre Belgium már német megszállás alatt; nyugatra és északra a tenger, a kikötők pedig lezárva.

Sokan azt kérdezték az évtizedek folyamán (és teszik most is, és valószínűleg fogják a jövőben is), hogy mivel volt fontosabb Anne Frank bármely más, nácik által meggyilkolt gyereknél/kamasznál? Nos, szerény véleményem szerint nem erről van szó, hanem arról, hogy ő a jövőtől megfosztott fiatalság szimbóluma.

A könyvet a bújtatójáról (bár nem ő volt az egyetlen, aki segítette a családot, és azt a plusz még pár személy, akik szintén a Frank családdal együtt bujkált, de ő tett a legtöbbet), Miep Giesről szóló sorozattal párhuzamosan olvastam. Akinek kedve van hozzá: A small light