Könyvmoly

[hockeyapu]

Nem jut eszembe annak a könyvnek a címe és a szerzője, aki az alaszka eladásáról szóló dokumentumot rubljov sárkányölő szent györgy ikonjába rejti, és az oroszok vissza akarják szerezni...  IPM könyvek között jelent meg először...
Valaki?

https://moly.hu/konyvek/jeffrey-archer-becsuletbeli-ugy ?

Köszönet ! Se nekem,se a nejemnek nem ugrott be ! Pedig itt van valahol a polcokon is !
Az író egyik legjobb könyve , nagy kedvenc !

[hockeyapu]

Az IPM és az IPC könyvek listáját tudja valaki hol találom meg ?
Majdnem az összes megvan, csak elásva!

[George Bailey]

Frank Dikötter: Kína Mao után    Egy szuperhatalom felemelkedése




Minden értesülés megbízhatatlan, részleges vagy torz. Mivel egyetlen helyi kormányzat sem közöl pontos adatokat, nem ismerjük sem a gazdaság valódi méreteit, sem a bedőlt hitelek mértékét. A lelkiismeretes kutatónak a szókratészi paradoxon jár az eszében: "Csak azt tudom, hogy semmit sem tudok". Ami Kínát illeti, még azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk.

Hogyan lett Kína a világ második legnagyobb gazdasága – a százhuszonhatodikból?
A könyv a világ új szuperhatalmának megerősödéséről szól, a Nagy Kormányos ebben a történetben fizikai valójában már nem játszik szerepet – bár az író meggyőződése szerint a szelleme mindmáig kísért. A gazdasági kibontakozásé a főszerep, de azért mindvégig jelen vannak a kommunista párt legfelsőbb hatalmi centrumainak kulisszái mögött folyó politikai machinációk. A könyv Mao és Csou En-laj 1976-os halála idején kezdődik, és egészen Hszi Csin-ping 2012-es hatalomra kerüléséig tart. Ezeket az évtizedeket a gazdasági sikerek sora kísérte a kínai emberek számára. Amikor Mao végre meghalt, az ország szinte működésképtelen volt: a gazdaság leállt volna, ha a katonaságot nem vezénylik közmunkára, az egy főre jutó gazdasági termelés nem érte el a szubszaharai afrikai országok szintjét. Ebből a helyzetből emelkedtek fel a pragmatikus, de a demokrácia iránt nem különösebben fogékony vezetők révén. A párt vezetése pedig eközben végrehajtotta az igazi csodát: úgy állították át az országot az addig követett gazdasági ideológia szöges ellentétére, hogy eközben néhány pillanatnyi döccenőtől eltekintve a hatalmuk mindvégig megkérdőjelezhetetlen maradt.
Az írót azonban nem bűvölik el a valós és látszólagos sikerek. A mai Kína valóságáról és a jövőről meglehetősen pesszimista a véleménye. Az állami apparátus állapota, hozzáállása, hatékonysága kritikán aluli, ennek pedig hosszú távon nem lehet jó hatása a gazdaságra. A korrupció továbbra is általános, a döntések inkonzisztensek, a közigazgatási statisztikákat hamisítják – vagyis az állam továbbra sem áll a helyzet magaslatán. A Kína Mao után monumentális és rendkívül fontos mű, amit elolvasva képet alkothatunk arról, hogyan működik (és hogyan nem működik) a világ elkövetkező évtizedeit alapvetően meghatározó egyik nagyhatalom.

A könyv egy egész fejezetet szentel az 1989-es Tienamen téri vérengzésnek, hiszen az 1989-es év nemcsak Európában, hanem Ázsiában is komoly politikai változásokat hozhatott volna. Kínában már a ’80-as évek közepe óta zajlottak megmozdulások és tüntetések, amelyek egy demokratikusabb állami berendezkedést szerettek volna elérni, ám a hatalom ezekre letartóztatásokkal válaszolt. A pekingi Tienanmen téren 1989. április 14-én kezdődött egy nagyobb, zömmel diákokból és fiatalokból álló tüntetés, akik Hu Jao-bang pártvezér temetésének előestéjén kezdtek gyülekezni, és amely később komoly konfliktusokhoz vezetett, és amely Gorbacsov az évi májusi látogatása után kapott újra lendületre. Onnantól kezdve naponta többszázezer ember lepte el Peking főterét és a környező utcákat, a vezetés pedig rendkívüli állapotot hirdetett. A kínai vezetés viszont igen keményen lépett fel a tüntetők ellen: a katonai beavatkozások által követelt emberéletek számát 20 és 100 ezer közé teszik, pontos számot viszont senki sem tud. A békés és fegyvertelen, a téren már hetedik hete tartózkodó tüntetőket a hadsereg végül tankokkal lőtte – a rendőrség pedig egyetemeken razziázott és tartóztatott le és börtönzött be a tüntetés megszervezésével vádolt fiatalokat.
A keményvonalas diktatúra fellépése nem, de annak erőszakossága az egész világot meglepte – Kína viszont az ilyen mértékű beavatkozással akadályozta meg a többpártrendszer kialakulását. A téma azóta is tabunak számít az országban – a tüntetés és a vérengzés évfordulóján pedig érezhetően fokozott rendőri jelenléttel védik a teret, semmiféle megemlékezést sem engedélyezve.

[George Bailey]

Hölgyeim és uram, örömmel jelentem, hogy idén is sikerült (akárcsak tavaly) fix 50 könyvet kiolvasnom.

Idén csak 28-at sikerült (bár az az utolsó aligha lesz idén befejezve), de annyi baj legyen. Soha rosszabb évet (egyéb téren).

[hockeyapu]

Idén csak 28-at sikerült (bár az az utolsó aligha lesz idén befejezve), de annyi baj legyen. Soha rosszabb évet (egyéb téren).

Csak ?! 
Sehol nem vagy !

[George Bailey]

Alekszej Navalnij - Hazafi



"Ha végül tényleg kinyírnak, akkor ez a könyv legyen az emlékművem."

"Ez a könyv Alekszej életének s egyben a diktatúra elleni elhivatott küzdelmének testamentuma – a meggyőződésének, amiért feláldozott mindent, végül az életét is. A könyv oldalain keresztül az olvasó megismerheti az embert, akit annyira szerettem: a makulátlanul tisztességes és rendületlenül bátor férfit. Történetének közreadása nem csak tisztelgés az emléke előtt; inspirációval szolgálhat másoknak is, hogy álljanak ki az igazukért, és soha ne veszítsék szem elől azokat az értékeket, amelyek igazán számítanak." - Julija Navalnaja

Jó egy éve halt meg szibériai börtönében Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin legerősebb politikai ellenfele. Halálának körülményei máig tisztázatlanok, és nem valószínű, hogy valaha is megtudjuk a részleteket. Halála után megjelent memoárja, a Hazafi előszavában munkatársai úgy fogalmaznak: meggyilkolták. Miért vállalta a rabságot? Hogyan vetett számot az életével a börtönben?
A Putyin hatalmi gépezetével bátran szembeszálló ellenzéki vezető megrendítő önéletrajza
Alekszej Navalnij 2020-ban kezdte írni a memoárját, nem sokkal azután, hogy kis híján végzetes merényletet kíséreltek meg ellene. Elmeséli a teljes élettörténetét: ifjúkorát, politikai tevékenységének kezdeteit, mesél a házasságáról és családjáról, arról, ahogy mind keményebben és hatékonyabban szállt szembe a világ egyik szuperhatalmával, amely el akarta hallgattatni, és a meggyőződéséről, hogy Oroszországban a változás elkerülhetetlen – s neki, a munkatársaival együtt, mindent meg kell tennie érte.
Memoárja második felében a börtönbeli élményeiről mesél - gyakran derűsen, sőt, humorral, máskor tökéletesen érthető ingerültséggel. Olvashatjuk a börtönnaplóját, leveleit, Instagram-posztjait -, ám írni egyre ritkábban tudott, és egyre kevesebb írását tudta kijuttatni a börtönből. Közben újabb és újabb nevetséges vádakat emeltek ellene, egyre hosszabbodott büntetése, és Navalnij számára már világos volt, hogy élete – vagy a rezsim fennállása – végéig börtönben fog maradni. Kegyetlen és cinikus eszközökkel próbálták megtörni az akaratát és a méltóságát – de ez sohasem sikerült…
A könyv nem csupán egy politikus memoárja, hanem emlékmű a bátorságnak, a hazaszeretetnek és a feltétlen hitnek.

Memoárja legvégén felsorolja egy orosz állampolgár 15 tézisét, aki a legjobbat kívánja a hazájának...
 

Show ContentSpoiler:

1. Putyin elnök nevetséges ürügyeket felhozva igazságtalan háborús agressziót indított Ukrajna ellen. Kétségbeesetten igyekszik ezt „népi háborúvá” változtatni, a bűnrészesévé téve minden orosz állampolgárt, de a próbálkozásai sikertelenek. Szinte egyáltalán nincsenek önkéntesek erre a háborúra, így Putyin hadserege kénytelen elítéltekre és kényszerrel besorozott személyekre támaszkodni.
2. Ennek a háborúnak az igazi okai az Oroszországon belüli politikai és gazdasági problémák, Putyinnak az a vágya, hogy mindenáron megőrizze a hatalmát, és a történelmi küldetésével kapcsolatos rögeszméje. Úgy akar bekerülni a történelembe, mint „a hódító cár” és „az orosz földek begyűjtője”.
3. Ártatlan ukránok tízezreit ölték meg, és további milliók osztályrésze lett fájdalom és szenvedés. Háborús bűnöket követtek el. Pusztító csapásokat mértek Ukrajna városaira és infrastruktúrájára.
4. Oroszország katonai vereséget szenved. Ennek a ténynek a felismerése folytán változott meg a rezsim retorikája: annak ismételgetését, hogy „Kijev három nap alatt elesik”, felváltotta a hisztérikus fenyegetőzés, hogy nukleáris fegyvereket fognak bevetni, ha Oroszország veszít. Sok tízezer orosz katonát áldoztak fel szükségtelenül. A végső katonai vereséget el lehet odázni több százezer újabb besorozott katona életének árán, de az akkor is elkerülhetetlen. Az agresszív hadviselés, a korrupció, az ostoba tábornokok, a gyenge gazdaságunk, illetve a védekező ukrán erők hősiessége és nagyfokú motiváltsága együttesen csak azt eredményezheti, hogy Oroszország vereséget szenved.
A Kreml hamis és álszent felhívásai a tárgyalásokra és tűzszünetre egyszerűen csak a további katonai műveletek kilátásainak reális értékeléséből fakadnak.
Mi a teendő?
5. Mik Ukrajna határai Oroszországgal? Ugyanazok, mint Oroszország határai Ukrajnával; ezeket nemzetközileg elismerték és lefektették 1991-ben. Ezen nincs mit megvitatni. A világon majdnem minden határ többé-kevésbé véletlenszerű, és nem mindenki elégedett velük. De a huszonegyedik században nem kezdhetünk háborúkat csak azért, hogy átrajzoljuk őket. Különben a világ káoszba süllyed.
6. Oroszországnak békén kell hagynia Ukrajnát, hadd fejlődjön úgy, ahogy a népe akarja. Be kell fejeznie az agressziót, véget kell vetnie a háborúnak és ki kell vonnia minden csapatát Ukrajnából. A háború folytatása csak a tehetetlenségből fakadó hisztéria, és a befejezése erős lépés lenne.
7. Ukrajnával, az Egyesült Államokkal, az EU-val és az Egyesült Királysággal együtt meg kell találnunk annak elfogadható módját, hogy kompenzáljuk az Ukrajnának okozott károkat. Az egyik eszköz ennek eléréséhez az lehetne, hogy feloldják a kőolajunkra és földgázunkra kivetett korlátozásokat, de annak a bevételnek egy részét, amelyet Oroszország a szénhidrogénexportból kap, a helyreállításra kellene fordítani. Ezt csak az oroszországi hatalomváltás és a háború befejezése után lehet megtenni.
8. A harci cselekmények során elkövetett háborús bűnöket nemzetközi intézményekkel együttműködve ki kell vizsgálni.
Putyin agressziójának leállítása miért lenne Oroszország hasznára?
9. Minden orosz eredendően imperialista? Ez ostobaság. Belarusz például szintén részt vesz az Ukrajna elleni háborúban. Azt jelenti ez, hogy a belaruszok is imperialista módon gondolkodnak? Nem, egyszerűen csak náluk is egy diktátor van hatalmon. Mindig lesznek imperialista mentalitású emberek Oroszországban, mint ahogy bármely más országban is, ahol megvannak ehhez a történelmi előfeltételek, de messze nem alkotnak többséget. Nincs ok sírni és keseregni ezen. Az ilyen embereket le kell győzni a választásokon, mint ahogy mind a jobb-, mind a baloldali radikálisokat legyőzik a fejlett országokban.
10. Szüksége van Oroszországnak újabb területekre? Oroszország hatalmas ország zsugorodó lakossággal és kihalóban lévő vidéki területekkel. Az imperializmus és a területszerzés vágya a lehető legkárosabb és legpusztítóbb út. Az orosz kormány megint csak saját kezűleg pusztítja el a jövőnket egyszerűen azért, hogy az országunk nagyobbnak tűnjön a térképen. Azt kell célul kitűznünk, hogy megőrizzük a népünket, és fejlesszük mindazt, aminek bővében vagyunk.
11. Oroszország számára ennek a háborúnak az öröksége komplex és első látásra szinte megoldhatatlannak tetsző problémák kuszasága lesz. Fontos magunkban tisztázni, hogy meg akarjuk oldani őket, és aztán őszintén és nyíltan neki is kezdeni ennek. A siker kulcsa annak megértése, hogy a háború mielőbbi befejezése nemcsak jó lesz Oroszország és a népe számára, hanem nagyon jövedelmező is: ez az egyetlen módja annak, hogy elkezdjünk haladni a szankciók feloldása, a távozottak hazatérése, az üzleti bizalom helyreállítása és a gazdasági növekedés felé.
12. A háború után kártalanítanunk kell Ukrajnát mindazért a pusztításért, amelyet Putyin agressziója okozott. Ám a civilizált világgal való normális gazdasági kapcsolatok helyreállítása és az újból meginduló gazdasági növekedés lehetővé teszi számunkra, hogy ezt megtegyük anélkül, hogy akadályozná az ország fejlődését.
A szakadék aljára értünk, és ahhoz, hogy újból felemelkedjünk, el kell onnan rugaszkodnunk. Ez erkölcsileg helyes, észszerű és jövedelmező lesz.
13. Le kell bontanunk a Putyin-rezsimet és a diktatúráját, ideális esetben általános szabad választások és alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása útján.
14. Parlamentáris köztársaságot kell létrehoznunk, amelynek alapjai az igazságos választásokon keresztül történő hatalomváltás, a független bíróságok, a föderalizmus, a helyi önkormányzás, a teljes gazdasági szabadság és a társadalmi igazságosság.
15. Elismerve történelmünket és hagyományainkat, Európa része kell hogy legyünk, és a fejlődés európai útját kell követnünk. Nincs más választásunk, és nincs is szükségünk másra.