Filmkritikák

[George Bailey]

Oppenheimer 



Az Oppenheimer egyáltalán nem könnyű film, és a 3 órájával nem is rövid (2 óráig bírtam, a bomba letesztelése után úgy voltam, hogy vagy az én hólyagom is úgy fog robbanni, vagy kifutok a mosdóba). Három szálon indul el egyszerre a cselekmény: egyrészt láthatjuk azt, ahogy a Truman-kormányzat alatt megbecsült és elismert Oppenheimerből az Eisenhower-korszak során egy meglehetősen kemény bizottsági meghallgatással kegyvesztett személyt csináltak (tudjuk, mennyire "szerette" Eisenhoover az elődjét). Ahogy halad előre a meghallgatás, szépen lassan megismerhetjük a címszereplő szinte teljes életútját (25-30-as éveitől), ez lesz a sztori második fontosabb csapásvonala. Tanulmányaitól indulunk, nyilván végigmegyünk az egész Manhattan-terven, annak sikerén, később pedig a hidrogénbomba kapcsán felmerülő kételyeken is. Mindezeken túl azonban kapunk egy harmadik réteget is, a Robert Downey Jr. által alakított Lewis Strauss saját bizottsági meghallgatását, ami a film legnagyobb fordulatait tartogatja.
A legizgalmasabb és legnagyobb hatásértékkel bíró jelente a filmnek vitathatatlanul a Szentháromság-hadművelet (Trinity) névre keresztelt kísérleti robbantáshoz kapcsolódik. A rendező ezekben a valóban torokszorító pillanatokban annak ellenére képes csúcsra járatni a suspense-t, hogy aki valaha fogott már a kezében középiskolai történelemkönyvet, az pontosan tudja, hogyan végződött az emberiség történelmének egyik legkockázatosabb vállalkozása.
A kioltott és a megóvott életek számolgatásával, a Hirosimára és Nagaszakira 1945 augusztusában ledobott atomtöltetek költség-haszon elemzésével nem dr. J. Robert Oppenheimernek kellett volna foglalkoznia. Különben is, saját állítása szerint soha nem volt jó matematikából. De ha valakit a Time magazin az "atombomba atyjának" nevez, azt holtáig nyugtalanítani fogja, mire használták fel a teremtményét. Elvégre Oppenheimernek nemcsak atombombája volt, hanem lelkiismerete is.
Elképesztően látványos alkotásról van szó, olyan filmről, amely sok szempontból megváltoztathatja az ember gondolkodását. A film nemcsak az atombomba létrehozását mutatja be, de a hatásáról is gondolkodik, ráadásul nem könnyen megválaszolható erkölcsi kérdések sorát is felveti. Például azt, milyen szerepe lehetett a tudósoknak abban, hogy egyetlen világhatalom se legyen az atombomba kizárólagos birtokosa, hanem létrejöjjön a világban valamiféle egyensúly. Másrészt az a boszorkányüldözés, amelyet Oppenheimer ellen folytatnak a II. világháború után, túl nagy hangsúlyt kap a filmben. Olyan érzésünk van, mintha a történetmesélés nagyobb része menne el ezzel: Oppenheimer kommunista múltjának kutatásával, karakterének gyilkolásával, lejáratásával. Hogy minderre miért van szükség, azt nem mondja ki a film didaktikusan, arra a nézőnek magának kell rájönnie.
Kb. 2/3-át megértettem, akinek nem fűlik hozzá a foga, annak ott a Barbie.  

Mondtam a chat topiknál Pearl Harbor 80. évfordulóján, hogy személy szerint több jót látok abban, hogy ilyen fegyverek léteznek a világon, mintha nem volnának, ugyanis ezen nélkül, meglátásom szerint 45 óta, egy biztos, de talán két újabb világháború is lett volna, de még a legelvetemültebb diktátorok is tisztában vannak vele, hogy egy atomháborúnak nem lennének nyertesei, és annál jobban ragaszkodnak az élethez. Remélem, egyikük sem cáfol rám.