Könyvmoly

[George Bailey]

Catherine Belton - Putyin emberei



A könyv az orosz elnök szűk körének eddig ismeretlen történetét beszéli el: hogyan élte túl a KGB-hez köthető csoport a Szovjetunió összeomlását, miként tett szert óriási vagyonokra, nyerte vissza pozícióját, és milyen események hatására vált először az orosz, majd a világpolitika megkerülhetetlen tényezőjévé. A szerzőnek sikerült eljutnia az elmúlt húsz év legfontosabb kulcsfiguráihoz (főleg a Putyin által hátbaszúrt, manapság száműzetésben élő egykori bennfentesekhez), akik jól tudják, mi zajlik a Kreml áthatolhatatlannak tűnő falai mögött. Az ő beszámolóik alapján egy kegyetlen, pókháló finomságú rendszer rajzolódik ki, amely embereket emelhet a magasba vagy taszíthat a mélybe, milliárdokat tüntethet el nyomtalanul, és egész nemzetek sorsát alakíthatja a saját érdekei szerint.
Részletes képet kapunk arról is, hogyan ragadta meg a hatalmat Putyin. A kései Jelcin-korszak állandósuló gazdasági káosza és az államfőig érő korrupció olyan helyzetet teremtett, hogy a '90-es évek végére a KGB árnyékállama fokozatosan visszaszerezte a pozíciókat a vezetésben, majd mikor egy államügyészi vizsgálat már közvetlenül Jelcin családját (és benne az elnököt) fenyegette, egy ügyes húzással Putyin megérkezett a hatalomba, először csak az FSZB vezetőjeként, majd miniszterelnökként. A pragmatikus hivatalnok imidzsét magára öltő Putyin az elnök szűk körét is megtévesztette. Mire észbe kaptak, már késő volt: a KGB átvette a hatalmat. A népszerűségét teljesen elvesztett Jelcint, lánya segítségével rábeszélték, mandátuma lejárta előtt mondjon le, így Putyin megbízott elnökként váltotta Jelcint.
Innentől kezdve válik igazán brutálissá a könyv. A hivatalosan azóta is csecsen terrorcselekménynek tartott 1999 őszi házrobbantások részletes leírása csak a bemelegítés. Ezek a terrorcselekmények azóta is sok szempontból tisztázatlanok. Sok független oknyomozó szedte össze azt, amit tudni lehet, és bár hivatalos nyomozás és vizsgálat nem mondta ki, de szép számmal utalnak körülmények arra is, hogy az oroszországi lakóházakat maga az FSZB robbantotta fel, hogy így lehetőséget adjon Putyinnak a kemény fellépésre a csecsenföldi lázadók ellen, s nem utolsósorban így az addigi nagyon alacsony népszerűségét is feltornázzák.
De mindez csak a kezdet volt. Teljes támadást intézett előbb a média ellen, független televíziócsatornákat hallgattatott el, tulajdonosaik örülhettek, ha elhagyhatták Oroszországot. Utána sorra kerültek az oligarchák. Az egy időben Oroszország leggazdagabb embere, Hodorkovszkij bebörtönzése egyértelmű jelzés volt mindenkinek: a nyugati útnak vége, itt orosz államkapitalizmus épül, ahol a legvégső tulajdonos minden esetben az állam.
Ami viszont a legjobban érdekelhet most minket, az az, hogyan korrumpálta és hálózta be a Nyugatot Putyin állama. Ahhoz, hogy előrenyomulhasson, mindenképpen meg kellett gyengíteni ellenfeleit. Ehhez kiváló lehetőséget láttak az európai szélsőjobb-, illetve szélsőbaloldali pártokban. Az, hogy Le Pen konkrétan orosz pénzből finanszírozta korábbi kampányait, mára bizonyított, de a könyvből az is kiderül, hogy például a görögországi Szirizát is minden bizonnyal az FSZB pénzéből hozták létre, mint ahogy komoly pénzek landoltak a német AfD-nél, az osztrák Szabadságpártnál és a magyar Jobbiknál is. De támogatták Putyin emberei a brit Konzervatív Párt egyes politikusait is, amely segítség bizonyára jól jött a Brexit környékén. Ahogyan a Trumppal való üzletelés is egy hosszabb történet, már a kilencvenes évek elején kezdődött, hiszen ők mentették meg az akkor még csak ingatlanmogult a biztos csődtől.
A könyv végén pedig elérkezünk Ukrajnához. Putyin a 2004-es ukrajnai narancsos forradalom óta meg volt győződve arról, hogy az ukránok kizárólag a CIA mesterkedése miatt választották meg elnöknek a Nyugat-párti Viktor Juscsenkót. Meggyőződésében később az sem ingatta meg, hogy ugyanezen ukránok 2010-ben aztán az oroszpárti Viktor Janukovicsot választották meg, akit aztán 2014-ben ismételten utcai tüntetések buktattak meg. A kommunizmus összeomlását Drezdában KGB tisztként megélő Vlagyimir Putyin számára traumatikus élmény volt az utcákon a hatalom ellen tüntetők látványa. Iskoláztatása és egész élete miatt felfoghatatlan számára, hogy felbujtás és pénzelés nélkül is utcára  mehetnek emberek, pusztán azért, hogy kifejezzék véleményüket. A mindenütt a rá és „KGB-kapitalizmusára” veszélyt szimatoló Putyin számára rémálomnak tűnt, hogy a nem is önálló országnak tekintett Ukrajna eltávolodik Oroszországtól. Úgy gondolta, ha másként nem megy, az ukránokat bajonettel kell szerelmi házasságra kényszeríteni. De vajon mindez gyakorlatba is átültethető...?

E 2020-ban íródott könyv a szerző utószavával zárul a 2022-es kiadáshoz: 
"Amikor ezt a könyvet írtam, eszembe sem jutott, hogy mire az olvasó kezébe kerül, Oroszország megtámadja Ukrajnát. Soha, egy pillanatig sem tűnt lehetségesnek, hogy Vlagyimir Putyin képes lenne ilyen értelmetlen háborút indítani egy testvérország ellen.
Írás közben mindvégig az volt a célom, hogy valósághű képes fessek Putyinról, hogy megmutassam, ki ő valójában. Szerettem volna megvilágítani az orosz elnök KGB-s hátterét, és fel akartam tárni, hogyan befolyásolja tetteit a hidegháborús mentalitás és a Nyugattal szemben érzett paranoia. Nem gondoltam volna, hogy miután meggyőzte magát arról, hogy az ukrán hadseregbe delegált NATO kiképzők és az Ukrajnába érkezett fegyverszállítmányok valós fenyegetést jelenthetnek a rezsimjére nézve, félelmei arra késztetik majd, hogy lerohanja a szomszédos országot. Ezt a lépést még az elnök moszkvai elitjéből is sokan képtelenségnek tartották. Putyin korábban a lépéseit előre kiszámítva, racionálisan cselekedett, és csak olyan műveletekre szánta el magát, amelyeket később le lehetett tagadni, illetve amelyekkel szemben kevésbé erőteljes válaszokkal kellett csak számolni.
Ám amióta e könyv Nagy-Britanniában megjelent, eltelt 2 pandémiás év. Ez alatt az idő alatt Putyin egyre inkább elszigetelődött mindenkitől. Már a belső kör emberei is amiatt panaszkodtak, hogy nekik is kéthetes testörök által őrzött karanténba kellett vonulniuk, mielőtt bebocsátást nyertek az elnökhöz. Az elmúlt 2 hosszú évben Putyin paranoiája a hatalmát fenyegető veszélyeket illetően tovább súlyosbodott. Ennek első jelét 2020 augusztusában láthattuk, amikor Alekszej Navalnijt, az ellenzék vezetőjét novicsokkal megmérgezték. Nem sokkal később az elnök félelme köszönt vissza abban a brutalitásban is, ahogyan leverték a Navalnij 2021 januári letartoztatását követő tiltakozásokat. Most pedig, hogy az orosz gazdaság stagnál, és az életszínvonal zuhanni kezdett, végignézhetjük, mivé alakul végül Putyin paranoiája és az egyre erősödő autokrácia.
A rendszerben rejlő végzetes hiba tragikus leplezetlenséggel került napvilágra: a rezsim olyan mértékben lehetetlenitette el azokat, akik kritikákat fogalmaztak meg vele szemben, hogy már az elnök saját tanácsadói sem mernek mást mondani, mint amit szerintük ő hallani akar. Érdemi visszajelzések híján pedig Putyin arra a meggyőződésre jutott, hogy az orosz hadsereg pillanatok alatt megdöntheti a Zelenskij-adminisztrációt Ukrajnában, és egy Kreml-párti bábkormányt állíthatnak a helyére. Így mindjárt ama megalapozatlan félelmétől is megszabadulhatna, hogy az Egyesült Államok valamilyen módon Ukrajnát akarja felhasználni arra, hogy az ő uralmát gyengítse. A számitásba azonban végzetes hiba csúszott, és ma még nem tudjuk, hogyan fog végződni mindez. De az már ma is tisztán látható, hogy mindaz, ami történik, tragédia. Tragédia Ukrajna számára az értelmetlen emberáldozat és az orosz csapatok által elkövetett atrocitások miatt, de tragédia Oroszország számára is, mivel megint teljesen elszigetelődik, és az elmúlt 30 év gazdasági eredményei máról holnapra semmire lesznek.
Mindezek ellenére bizom abban, hogy e könyv valamelyest segít megérteni, mikért jutottunk el ehhez a fordulóponthoz - és azt is segít majd látni, milyen szerepet játszottunk mi ebben a folyamatban, hogyan hagytuk, hogy mindez megtörténjék. A jelek mindvégig ott voltak, mindenki láthatta őket".