2023-02-27, 20:21:15
(Üzenet szerkesztésének időpontja: 2023-02-27, 20:33:31. Szerkesztette: Epyxoid. Edited 2 times in total.
Szerkesztés oka: rövid kiegészítés
)
Hali!
Feliratot szándékozom majd feltölteni és most bújom át a szabályzatot. Látom elég sok irányelv/formai követelmény van, ami nem baj. Viszont van, amivel nem teljesen értek egyet. Idegen szavaknál miért nem felel meg az, hogy szimplán kötőjellel kapcsolom a szóhoz a magyar toldalékokat?
Az oldalatokon található szabályzat erre vonatkozó része azért is olyan hosszadalmas és bonyolult, mert az idegen szó jellegét (írásjegyeit és kiejtését is) beleveszi a helyesírásba, ami egyrészről rengetegféle lehet, másfelől az olvasónak nem feltétlenül van ismerete róla. Kötőjel használatakor viszont egyértelművé válik, hogy egy, a nyelvünkön kívül álló szóról van szó, ami segíti az értelmezést és kiejtést, illetve az olvasóra bízza annak további értelmezését, vagyis nem szükséges tudnia, hogy az adott toldalékolási forma mit is jelent (egybe, vagy kötőjellel írott), hanem ő illesztheti össze a szótőt a toldalékkal a saját tudása szerint. Illetve az idegen szavú szótő, a kötőjel által jobban ki is tűnik, könnyebben felismerhető, jól elkülönül, ezáltal is segítve annak a felismerését.
Szerintem semmi szükség ebbe ennél jobban belemenni. Még ha van is ezen kívül más helyes írása is a szónak (az általatok részletezett módok), ez a kötőjeles forma szerintem minden esetben megállja a helyét, azt hibásnak/nem helyénvalónak titulálni szerintem indokolatlan.